Electric (Harry Styles fanfiction HU)

4. fejezet – Luke nem vagyok az apád  (második rész)

Harry és én udvariasan visszanyomultunk a tömegbe, a legjobb barátja után kutatott. Pár perc céltalan bolyongás után a földszinten azt mondta nekem, hogy végre megtaláltuk, akit kerestünk. Ő ment elől és én pedig végig mögötte voltam pár lépésnyire. Megállt egy pár előtt, a férfi a húszas évei elején járhatott, akárcsak Harry és az a gyönyörű nő, akit már láttam korábban.

- Luke, Emma, Ő itt Hannah Edwards, akivel randizom – mutatott be engem Harry, azt vettem észre a hangjából, mintha büszke rám. Több, mint boldognak tűnt, hogy bemutathat a legjobb barátjának, aki megtudhatja a nevem. Ez utat tört magának egészen az agyamig, és a szívemig, egészen míg agyonhajszolt. Túlelemeztem a dolgokat, amiben sosem voltam jó.

- Örülök a találkozásnak. Gratulálok az eljegyzésetekhez – mosolyodtam el, már nyújtottam a kezem, hogy megrázza, de sokkot kaptam, mikor Luke eltolta azt, hogy egy szoros ölelésbe vonjon. Éreztem rajta az alkoholszagát és ekkor rájöttem, hogy nagyon részeg.

- Jó veled találkozni, Hannah – mondta, nevetett, mikor hátralépett, mivel majdnem megbotlott. Emma csendben maradt, Luke- ot figyelte mindvégig. Nem tudnám elmondani mit gondolhatott. Mikor rájött, hogy őt nézem eltűnt az ideges arckifejezése és rám mosolygott.

- Harry barátnője, ugye? – tiltakozni akartam, de folytatta. – Örvendek, Emma vagyok. Az a dolgom, hogy a legjobb barátját ellenőrizzem – elnevette magát, majd megforgatta a szemeit.

- Nos, biztos vagyok abban, hogy jó vagy a munkádban – mosolyogtam, nyugalmat éreztem Emma körül.

- Örülök, hogy találkoztunk, de attól tartok most mennünk kell, ’jó házigazdának’ kellene lennünk, ahogyan Emma szeretné és üdvözlünk még néhány embert – sóhajtott Luke, mire Emma újból megforgatta a szemeit, mielőtt megveregette a fiú Harry vállait.

- Jó látni téged Luke. Hamarosan találkozunk még – Túlságosan is koncentráltam a bódító hangjára és az akcentusára, hogy szinte már nem is hallottam, ahogyan azt mondja ’hamarosan’.

***

A csapos, aki ez esetben lány volt, egy barátságos kacsintást küldött Harry felé az én irányomba, hatalmas, puha kezek fogták közre az enyéim és elkezdtünk az üres díszlépcső irányába sétálni. Mosolyogtam, mert a kezei az enyémeken voltak. Bátorság gyülemlett fel bennem, hogy normálisan viselkedjek a közelében, ami nálam egy magabiztos, ám de lázadó lányt takar. Botladoztam utána, elengedtem egy nevetést, ami miatt Ő csak gyorsabban kezdett menni.

- Nem gondolod, hogy valaki megláthat, ahogy felfelé sétálunk a lépcsőn? – kérdeztem, nem tudtam mit tervezhet, miután egy pincér megállított minket és azt mondta nincs engedélyünk ide feljönni.

- Nem, ha futunk! – vigyorodott el, az arca felderült és egy mosoly bujkált az arcán, mikor elkezdett szaladni, engem alulhagyott. Meglepődtem, levettem a magas sarkúm és felszökkentem a lépcsőfokokon, nem figyeltem, mert nem féltem, hogy valaki néz- e minket. Nem akartam mindent tönkretenni ebben a pillanatban. Harry a lépcső tetejéről figyelt engem, az ajkai mosolyra görbültek. Észrevettem, hogy elég sokat mosolyog vagy talán csak azért, mert a közelében vagyok.

A lépcső tetején a folyosó szétszórva festményekkel és bekeretezett fotókkal volt díszítve. Számos szoba volt ott, de mindegyik ugyanúgy nézett ki. De Harry tudta merre megy, balra fordult és besétált az utolsó szobába a jobboldali folyosón. Mikor lenyomta a kilincset és az nyitva volt lesokkolódtam. Számos bulin voltam a gimiben Tylerrel, de megtanultam, hogy a parti házigazdái mindig csukva tartják az ajtókat. Hacsak nem akarnak foltos lepedőket vagy embereket, akik a padlójukra hánynak vagy drága családi ereklyéket eltörve látni.

- Ez az a szoba, ahol vagyok ha Luke- nál maradom – magyarázta, majd besétált és felkapcsolta a csillárt. Ez a szoba nagyon egyszerű volt, egy TV az öltözködő asztalon, egy ágy, egy kis fürdőszoba és egy gardrób.

Visszazuhant az ágyba és kicsoszogott annak a szélére. A karcsú lábai és hatalmas talpai lelógtak az ágyról.

- Gyere csatlakozz hozzám, nem harapok – mondta Harry, a hangja gyakorlatisan hívogatott az irányába.

- Hmm, már is megpróbálsz ágyba vinni? – vigyorodtam el, mielőtt ledobtam a cipőim a padlóra és csatlakoztam hozzá egy elnyújtott sóhaj keretében, letettem az italom az ágy melletti éjjeliszekrényre. Kizártam a szívdobogásomnak a zaját a fülemben, ami mindig versenyzik, amikor ilyen közelség van közte és köztem. Elképzeltem, ahogy megcsókol engem, milyen jó lenne érezni az ajkait az enyéimen, a bőrömön. Ahogyan hosszú ujjai felfutnának a karomra, a lábai összefonódnának a sajátommal. Érezni kezdtem a meleget az arcomon, majd gyorsan megszabadultam ezektől a gondolataimtól. Egy hang a fejemben leszidott; alig ismered Őt, Hannah!

Néhány percig egyikőnk sem szólalt meg. Ez nem volt kínos, viszont kétségbeesetten akartam vele beszélni, szóval nem kellett folyamatosan emlékeztetnem magam arra a buzgó vonzerőre, amit ennek a fiúnak az irányába éreztem.

- Emma nagyszerű lány – szólaltam meg.

- Igen, Luke viszont néha egy seggfej tud lenni – kacagott Harry.

- Mindnyájan seggfejek vagyunk néha. Néhányan csak jobban, mint a többiek – vontam meg a vállam.

- Ez aztán bölcs volt, Hannah – kötekedett Harry, de végig engem bámult, a szemei szenvedélyt tükröztek, mindent csak nem viccelődést.

- Jobban meg kellene ismernünk egymást. Úgy értem elhoztál a legjobb barátod eljegyzési bulijába és csak ma tudtad meg a nevem.

- Mesélnél valamit magadról? Mi tesz boldoggá? Milyen titkokat rejtenek azok a nyomasztóan kék szemeid? – faggatott engem, totálisan komolynak nézett ki, behajlította a könyökét, így engem tudott figyelni.

- Um, nos, van egy fiatalabb öcsém, a neve Levi, tizenhét éves. Anyukám meghalt, mikor nyolc éves voltam – nyeltem egyet, megpróbáltam folytatni, de éreztem a könnyeket felgyülemleni a szememben. Harry lenézett rám, komoly volt.

- Sajnálom. Nem úgy értettem, hogy háborgassuk fel a szomorú emlékeinket – suttogta.

- Jól vagyok – visszapislogtam a könnyeim, mielőtt azok utat törtek volna maguknak. – Imádom a nagy városokat. Egy meglehetősen kisvárosból származom, soha sem szerettem az ottani embereket. Nem értettek meg engem. Ritkán dohányoztam vagy ittam, de megtettem. Szeretem a zenét, segít elmenekülni a valóságból. A zene és az olvasás boldoggá tesznek. A legjobb barátom is boldoggá tesz. Sosem voltam igazán népszerű az iskolában. Csináltam a saját dolgom és az emberek nem úgy gondoltak erre, mintha ez menő lenne. De senkinek sem tökéletes az élete. Én csak nem akarok egyedül lenni, tudod? Mikor anya elhagyott minket apa olyan lett, mint aki különvált volna tőlünk. Nem volt a régi önmaga, viszont én sem. Úgy éreztem mindenki elhagyott engem. Kivéve Tylert, de ki tudja mikor fogom már az őrületbe kergetni – mondtam egy nagy szuszra az egészet, vettem egy mély levegőt, amint befejeztem. Jó volt, hogy ezeket elmondhattam valakinek. Sírni akartam, de nem tettem. Egyetlen könnyet hagytam lefolyni az arcomon, majd ujjakat éreztem ott, melyek lassan letörölték azt. Nem értem miért törtek a felszínre ezek a gondolatok, de ez a legmegnyugtatóbb dolog, melyet valaha tettek értem.

- Tudod mire van szükséged? – kérdezte, a hangja, ahogyan sosem most sem nem hagyta, hogy pillangók nélkül maradjak.

- Mire? – kérdeztem az oldalamra fordulva.

- Párnacsata! – kiáltotta, mielőtt megütötte volna az arcom egy párnával, amin addig támaszkodott.

- Áú! Mi a franc volt ez? – tudakoltam mérgesen, szemeim összeszűkültek Harry nevető alakjára, mielőtt egy mosolyt engedtem szabadjára az arcomon. Felugrottam, így az ágyon állhattam, olyan erősen ütöttem amennyire csak tudtam egy párnával, újra és újra. Ő is ütött egy pár jobbat, de mivel álltam nem tudott eltalálni sehol a lábaim kivételével.

- Állj! – könyörgött végül, eldobta a párnát, hogy mindkét kezét arra használja, hogy az arcát védje.

***

- Vissza kellene mennünk a földszintre – nem akartam, de tudtam, hogy mindenki, aki látott minket feljönni azt hiszi lefeküdtünk, nem azt, hogy párnacsatáztunk. Azt is tudtam, hogy Harrynek több időt kell Luke- kal töltenie.

- Igen – bólintott, de nem hangzott túl meggyőzőnek. Lassan lementünk a földszintre és megtaláltuk a bárnál Luke- ot egyes egyedül. Nem voltam meglepődve, hogy Emma ott hagyta Őt. Luke a csapossal beszélgetett és nyilvánvaló volt, hogy jó pár italt ivott már ma este. Részeg volt. Mikor észrevette, hogy közeledünk felé az irányunkba fordult. Mielőtt Harry leszidhatta volna elsütött egy (nagyon béna) viccet.

- Ez az a pillanat, hogy elmondod te vagy az apám? – kérdezte, nevetett.

- Nem vagyok az apád, Luke és teljesen eláztál – sóhajtott Harry, de én láttam a vigyort, amit próbált elfojtani. Luke menyasszonya, Emma észrevette, hogy a férj jelöltje nem éppen a legjobb állapotban van, így elindult a barátaitól, akikkel beszélgetett és hozzánk sétált.

- Bocsi, Harry. Kicsit jobban ünnepel a kelleténél – nevetett, de látni lehetett a csalódottságot a szemében. Felzaklatta, hogy sokat ivott a vőlegénye egy ilyen nagy estén.

***

Egy kicsivel éjfél után végül elhagytuk az eljegyzési bulit. 

Sziasztok Manók!:)
Meg is érkeztem a résszel, amivel már tegnap készen voltam, de nem szerettem volna még kirakni. Úgy érzem, hogy magamhoz képest nagyon jól haladok a fordítással. Egyébként az előző részhez elfelejtettem leírni az eredeti író kis megjegyzését: Kaya (Hannah) más, mint a karaktere a Skinsben, Effy. Ne keverjétek össze a két kinézetet. 
Köszönöm szépen a hét pipát, a három kommentárt, a két díjat és a 12 rendszeres olvasót! Nagyon boldoggá tesztek. 

Nadia

Ui.: Már lefordítottam a következő részt, de scak hétfőn kerül ki, mert nem igazán leszek itthon a hétvégén és holnap.