2. fejezet
– Éjszaka az „idegennel”
- Hannah, vedd fel azt
az átkozott telefont! – kiáltotta Tyler és felvette a hangerőt az műsorán, amit nézett, így az is hallatszódott.
- Jövök te fasz! –
kiáltottam vissza, megforgattam a szemeim.
Visszarohantam a nappaliba,
felkaptam a telefonomat és azt fedeztem fel, hogy egy ismeretlen szám hív.
Végül csak felhívott az idegen?
- Hello? – vettem fel
gyorsan, a lélegzetem a torkomba szorult, arra vártam hátha a rekedt, elragadó
hang szól bele a készülékbe.
- Hello Drága!
Ő volt az.
- Um, hello? – ismételte
meg, a hangja mély volt és reszelős, a hangszínén hallatszott, hogy akcentusa
van.
- Bocsi, elkalandoztam.
Szia – dadogtam.
- Szóval mi lesz a
vacsorával? Eléggé éhes vagyok.. –
mondta véletlenszerűen, ami miatt idiótának éreztem magam.
Vettem egy nagy levegőt
és mikor újra önmagam voltam válaszoltam.
- Találkozzunk a
Giordanonál a Lake Streeten negyven perc múlva – majd letettem a telefont. Ez
egy rendkívül buta és rövid csevej volt, de megakartam tartani az önkontrolom
és azt sem akartam, hogy azt gondolja gyenge vagyok.
Amint visszaraktam a
telefonomat a kávézóasztalra azt vettem észre, hogy Tyler megemelt szemöldökkel
bámul engem.
- Ki volt az? – kérdezte
kötekedve.
- Nem a te dolgod, Ty –
kötekedtem én is, megkerültem őt, majd visszamentem a fürdőszobába.
- Úgyis megtudom
hamarosan – horkant fel.
- Tudom – felnevettem,
mielőtt bezártam volna a fürdő ajtaját.
***
Gyorsan befontam a
némileg göndör, sötétbarna hajamat, ami elvette az időm háromnegyedét.
Felkentem egy kis szempillaspirált és készen is voltam. Sosem voltam oda a
sminkért. Megragadtam a kézitáskám és visszamentem a nappaliba.
- Vacsorázni megyek –
jelentettem be, így hoztam tudtára a legjobb barátomnak, hogy ehet nélkülem is.
- Rendben, egyébként
arra gondoltam néhány barátoddal leszel ma este – Tyler bólintott és egy
gyerekes vigyorral ajándékozott meg.
- Látlak később –
mondtam, majd elsétáltam mellette, átszeltem a fapadlót és elhagytam a lakást.
***
Chicago mindig
forgalmas és ez az a dolog, amit még kiskoromban megtanultam a szüleimtől a
közlekedéseink alkalmával. Most tulajdonképpen szeretem a forgalmat. A
különböző zajok nyugtatóak voltak számomra, amint sétáltam az idegen felé,
akivel együtt fogok enni. Normál esetben meg sem fordulna a fejemben, hogy egy
olyan valakivel töltsem az estémet, akinek még a nevét sem tudom, de ez a srác
olyan elragadó, üdítő és gyönyörű és én nem tudom magam távol tartani tőle.
***
Tíz percen át
várakoztam egyedül, majd észrevettem, hogy egy karcsú alak közeledik felém, napszemüveg
rejtette el a szemeit. Hirtelen rápillantottam, sokáig néztem őt. Egy fekete
rövid ujjú inget viselt, ami csábítóan hatott a világos bőrével. Megjegyeztem
magamnak, hogy minden bizonnyal kedvelte
a fekete színt. Boldog vagyok, mert a sötétszínek jól állnak neki. Meg kellett
harapnom a nyelvem, hogy mikor mellém ért ne mondjam el neki min gondolkoztam.
- Szia – egy kis mosoly
bujkált a szája szélén, miközben előre- hátra dőlt a sarkán.
Nem bíztam magamban
annyira, hogy megszólaljak, elindultam egyenesen az épület bejárata felé
elhaladva néhány ember mellett, akik kint várakoztak. Megálltam a bejárati ajtó
előtt, megfordult és mondta nekem, hogy várjam meg az üléseken odabent, míg ő
elment a recepcióhoz. Mialatt távol volt elszántan figyeltem őt. Mindene a puha
fürtjei, a keze, a tetkói, melyeket már láthattam korábban ellenállhatatlanná
tette. Néhány perccel később visszajött, az ujjait összekulcsolta az enyémekkel
és magával rántott egy várakozó pincérnő irányába. Szikrák, semmi láng, meggyulladtak a kezeink az
érintésünk alatt. A szívem vadul vert, a szemeim a hatalmas kezére tapadtak,
mely az én kicsi mancsom tartotta.
- Foglaltam asztalt,
miután beszéltünk telefonon – mormolta, a hangja halk volt és hangos is egyben.
Nem kellett ordítania ahhoz, hogy figyeljenek rá. A hangja olyan volt akár a
csöpögő méz. Egészen a szívemig csordogált.
- Oh, ez kedves tőled –
végül megtaláltam a hangom, mikor beültünk egy piros bódéba.
Elmosolyodott.
- Nem tudsz rendesen
beszélni a közelemben – kuncogott.
Visszaszereztem egy
kicsit az elvesztett magabiztosságomból, megforgattam a szemeim és összefontam
a karjaim a mellkasom előtt. Jobbnak találtam ha nem szólalok meg nehogy egy
kínos, hátborzongató beszélgetésbe keveredjünk.
Miközben vártunk a
pizzánkra kisebb beszélgetéseket folytattunk többek között a mai napi
rohanásról. Belefáradtam abba, hogy elpirulok akárhányszor felhozza, hogy
milyen ügyetlen is voltam. Alig tudtam megülni egy helyben, izegtem- mozogtam a
pillantása hatására.
Csendben maradtunk, míg
ettünk, az étel túl finom volt ahhoz, hogy szavakkal elrontsuk. Néha kiengedett
egy magas, puha sóhajt, a hangja bizsergető érzéssel töltött el.
***
Egyszerre fejeztük be,
majd csaptunk le a számlára. Először mérgesen tiltakoztam, hogy nekem kell
fizetnem, elvégre csak a Giordano’s- ban voltunk, miután majdnem egy harmadfokú
égési sérüléssel ajándékoztam meg az óráim után a Starbucksnál.
- Ésszerűtlen vagy. Fiúként ez az én
kötelességem, úriember módon kell viselkednem és segítenem a csinos lánynak
kifizetni a pizzát – érvelt, hajthatatlan volt, legalább a felét ki akarta
fizetni.
’Csinos lány’, mikor e
szavak elhagyták telt, rózsaszín ajkait olyat éreztem, mint még soha. Ez nem
olyan volt, mintha egy korábbi barátom mondta volna a gimiből vagy egy híres
ember, akit vonzónak találok. Azt gondolta, hogy csinos vagyok? Nem voltam
ahhoz hozzászokva, hogy valaki ilyen nyíltan dicsér.
Megharaptam az ajkaim,
mikor a gondolataim kiszökni készültek. Észrevettem, hogy a számat bámulta,
smaragdzöld szemei a látvány hatására elsötétültek. Hátrább tolta a székét,
vállai előrébb jöttek, figyeltem, ahogyan próbálja visszafogni magát. Visszafogni mitől? csodálkoztam.
Nyeltem, gyorsan
motyogtam, hogy el kell mennem a mosdóba, mielőtt elsiettem.
***
Egy sikertelen kísérlet
után, hogy elbújjak a mosdóban megtanultam, ez a fiú nem fél bejönni a női
mellékhelységbe, megragadni a karom és kivonszolni onnan. Minden bizonnyal ez
volt életem legcikisebb pillanata. Elpirultam, amikor egy riadt, nagyon ideges
hölgy elkezdte ordibálni, hogy ’a huligán tűnjön el innen’, mielőtt leléptünk.
***
Azt is megtanultam,
hogy ő egy makacs ember. Kényelmetlenül éreztem magam a közelében, és az ő
megfélemlítő szemei az angyali kinézetével, megkérdezte mit szólnék hozzá ha
visszakísérne a lakásomhoz. Azt mondta van saját kocsija, de most éppen
javítják.
- Jól vagyok, egyedül is
haza tudok sétálni – mondtam felgyorsítva a lépteimet. Térre volt szükségem;
nem tudtam rendesen gondolkozni ha a közelemben volt. A bódító illata ellepte
az orromat és persze eljutott hozzám.
Vártam, hogy mondjon valamit vagy nézzen rám heves tekintettel és mosolyogjon
vagy valami, de ő csak bámult előre és nem mondott semmit. A csend
kibírhatatlan volt. Egész idő alatt a gondolataim körülötte forogtak, nem
számított mennyire ki akartam zárni.
***
Mikor megérkeztünk a
lakásomhoz végre felém fordult. Az ajkaim megfájdultak, az övére akartak
tapadni. Állj!, parancsoltam magamra, mindössze
egy napja ismerjük egymást. Tudni akartam, hogy azok a rongyos, rendetlen
fürtjei tényleg olyan puhák és buják, mint amilyennek látszanak.
- Jó volt a vacsora –
lassan beszélt, mintha bármennyi ideje lenne a világon, amennyit csak szeretne.
Mereven a szemembe
nézett, lassan lehajolt. Felgyorsult a levegővételem, pislogni kezdtem, volt
egy előérzetem mi fog most következni. Éreztem, ahogy valami megsimítja az
arcom, mielőtt eltűnt volna az a melegség, amit a teste árasztott.
Gyorsan kinyitottam a
hunyorgó szemeim, ránéztem, a hüvelykujját bámulta tőlem pár lépésre.
- Volt rajtad egy
szempilla – motyogta rekedten, majd megmutatta a bizonyítékot az ujján.
- Oh, persze – mondtam
remegve – köszi.
-Jó éjt, idegen –
szólt, mielőtt megfordult és elindult, én meg egyedül álltam a lakásom előtt.
- Várj! – kiáltottam
utána, végre visszanyertem a normális agy funkcióim.
Megfordult, de nem
mondott semmit.
- Mi a neved? –
kérdeztem. Elmentem vacsorázni ezzel a fiúval, de nem tudtam a nevét.
- Harry. Harry Styles.
És elment.
Hey Guys!
És itt van a második fejezet, amiben Hannah és az idegen vacsorázni mennek. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nektek!:)
Köszönöm szépen a kommentárt Ronnienak, a 4 rendszeres olvasót és a 14 pipát. Remélem ezúttal több komment érkezik és a pipák száma is csak gyarapodni fog, akárcsak az olvasóké.
Ma megnyitottuk a Ronnie- val közös blogunkat a set me free from the darkness - t. Ez egy Harry Styles és Andy Biersack fanfiction, ilyet még nem olvastatok, két banda háborújáról szól. Nézzetek be ide is jó kis történetnek nézünk elébe!:D
Nadia
Kedves Nadia!
VálaszTörlésHát, hogy is kezdjem... I M Á D T A M! Á annyira jó volt. Ez a rész is az előzőhöz hasonlóan nagyon jó lett.
Annyira tetszett, hogy Hannahban végig ott volt a vágy. Na és a vége! Esküszöm felnevettem, amikor csak a szempilláját szedte le. Annyira zavarbaejtő lehetett. Tuti örökre megjegyzi azt az érzést.
Siess a következővel!
Puszil,
Ronnie <3
Kedves Ronnie!:)
TörlésHa nekem egy 'randi' végén azért hajol oda az áhított srác, hogy leszedje a szempillámat tuti ott helyben megőrülök.
Örülök, hogy tetszett a rész, hamarosan fent lesz a következő! <3
Ölel, Nadia
Szia! Egy meglepi vár nálam. :) http://fearlesrettenthetetlen.blogspot.hu/2014/07/elso-dijam.html
VálaszTörlésKedves S. Petra!:)
TörlésItt is megköszönném a díjat és amint időm engedi a holnapi nap folyamán ki is teszem egy külön menüpontban!:)
Ölel, Nadia