Electric (Harry Styles fanfiction HU)

1. fejezet – Kellemetlen találkozások

Sóhajtottam, megkezdtem levánszorogni a zsúfolt utcára egészen a családias, agyagos zöld kinézetű Starbucksig. Mielőtt elhagytam a fülesem, a kényelmes lakásomban a fülembe dugtam, hogy kizárjam a délutáni Chicagoi rohanás zaját. Nem lennék képes elviselni, hogy a főnököm kávé nélkül maradjon. Miután átkutattam a táskám, kihúztam egy szál cigarettát és meggyújtottam. Ritkán dohányoztam, talán ha elfogy egy doboz évente, de most kétségbeesetten szükségem volt rá, hogy le tudjak nyugodni. Eltoltam a lassú járókelőket az utamból, végül egy biztonságos menedékhez értem. Elnyomtam a cigimet mielőtt a kávé szúrós illata köszöntött volna, otthon éreztem magam. Ma reggel elromlott a kávéfőzőm, ami minden bizonnyal egy szar hétfő kezdete főleg miután kötöttem egy fogadást az egyetemi osztálytársaimmal. Miközben türelmetlenül vártam az emberekkel teli sorban kibámultam a színes ablakon. Ahogy ez a sor egyre jobban fogyott úgy közeledtem a pénztároshoz. A vigyorgós arc, amely köszöntött az a legjobb barátomhoz és szobatársamhoz, Tyler Moore- hoz tartozott. Akár a többi kávé függővel együtt nem lepett meg, hogy ő is a Starbucksban kapott munkát. Nem tértem el a megszokott rendelésemtől, ami sózott karamelles mokka volt.

- A szokásosat - mosolyogtam.

Tyler megforgatta a szemeit, amikor megragadtam a bankkártyámat, ami a másik legjobb barátom lett. Valahogyan a gonosz boszorka, aki a főnököm beleegyezett, hogy a könyvek mellett tartsam a kávémat. Hétvégenként, illetve suli után hétfőn és szerdánként pár órát a helyi könyvtárban dolgozom. Ez nem a legjobban fizető munka, de eleget keresek vele. Teljes ösztöndíjat kaptam egy nagyszerű egyetemen és Tyler szülei, akik eléggé gazdagok besegítenek a pénzügyi dolgokba.

Miközben vártam az innivalómra megnéztem az időt a telefonomon. Elkáromkodtam magam, mindössze három percem volt, hogy munkába érjek. Sietősen megragadtam az italomat a pultról, elrohantam néhány ember mellett egyenesen a kijárat felé. Mikor belöktem az ajtót nem figyeltem, hogy valaki elhalad- e mellettem. Még egyet léptem, majd valami keménybe ütköztem, hamarosan ráeszméltem, hogy az egy másik ember.

- Faszomba! - sziszegte. Ekkor jöttem rá arra, hogy a kávém nem volt többet a kezemben, befröcskölte az előttem álló matrózos pólóját. Nyeltem egyet, felvontattam a szemeim egészen a fiú arcáig, a húszas évei elején járhatott. Lefagytam, ahogyan azt figyeltem hogyan húzza le a testéről a nedves felsőt. Felnyögtem, mikor beletúrt barna hajába, ami tökéletesen keretezi az arcát. Az elragadó zöld szemei az enyémbe fúródtak, nem hagyott lélegezni, ahogy engem bámult.

- Nagyon sajnálom! - mondtam idegesen, rosszul éreztem magam, amiatt, hogy tönkretettem a pólóját és valószínűleg a napját is. Nem válaszolt, ehelyett rendületlenül fixírozott engem. Rá akartam szólni, hogy hagyja abba, mert kellemetlen helyzetbe hoz, de elvesztettem minden magabiztosságom.

- Kárpótolhatlak valamivel? Mármint csak ha nem vagy elfoglalt. Úgy értem, hogy meghívni téged vacsorára? - A hangom elhalkult, dadogtam. A szívem vadul vert az intenzív tekintete láttán. Kétségbeesetten tudni szerettem volna mit gondol.

- Te randira hívsz? - mormolta rekedten, miközben vigyorgott.

- Mi? Nem! -  kiáltottam fel, elpirultam. Pár perc hezitálás után bólintott és magára pillantott.

- Biztos.

- Hadd írjam be a számom a telefonodba. - tanácsoltam a kulcscsontját bámulva, nem tudtam a szemébe nézni. Nem szoktam hagyni, hogy bárki ilyen hatással legyen rám, nemhogy egy idegen. A gyomrom megtelt pillangókkal és az ujjaim bizseregtek. Átvettem tőle egy sima toknélküli IPhone- t, gyorsan beleírtam a telefonszámom a kontaktjai közé, mielőtt visszaadtam neki. Némileg remegett a kezem és majdnem elejtettem az IPhone- ját. Az nem lett volna jó, mivel az előbb leöntöttem az egész hasát perzselő, forró innivalóval és ez úgy nézett ki továbbfolyt a nadrágjába. Végül találkozott a tekintetünk és muszáj elmondanom, hogy az ő szemei a leggyönyörűbbek, melyeket valaha is láttam, gyorsan megcsodáltam a kitűnő kinézetét.

- Este látlak idegen. - kacsintott, mielőtt belerakta a kezét a zsebébe és elment. Egy kibaszott mély lélegzetet vettem, majd megfordultam és elindultam egyenesen a könyvtár felé. Nagyon sokat késtem. Miután kaptam hét percnyi leszidást a késés miatt és hogy ’több felelősségre’ lenne szükségem, morogva ott hagytam a főnököm. Elkezdtem dolgozni, átrendeztem a könyveket abban a pár órában, amíg a műszakom tartott késő délutánig, majd visszamentem a lakásomba. Egész úton hazafelé arra a fiúra gondoltam, akit leöntöttem.

***

Szeretném azt mondani, hogy amikor visszaértem a lakásomba leültem véletlenszerű, ismételt Teen Wolf részeket nézni és arra vártam, hogy hívjon, de ehelyett fel- alá járkáltam a nappaliban és Tyler rám szólt, hogy menjek az útból hadd tudja nézni a Tosh.0 azon epizódját, melyről lemaradt. Mérges lettem, elhatároztam, hogy elkezdek készülődni és ha ő nem hív majd elmegyek valamerre Tylerrel vagy valami. Visszapillantottam a nappaliba, ahol Tyler éppen valamin nevetett, amit Daniel Tosh mondott. A közép suli első percétől jó barátok vagyunk Tylerrel. Ő mindig is nehéz eset volt, kivéve azokkal a lányokkal, akik rá voltak kattanva az iskolában. Ő volt a csapatkapitánya a lacrosse csapatnak a gimiben, de még a mai napig igazi lacrosse fan és játékos. Jól néz ki a kissé kócos barna hajával és sötét barna szemeivel. Társaságkedvelő, vicces és parti arc. Én jobban szerettem a barátaimmal lógni, mint bulizni.

Visszamentem a szobámba, hogy keressek valamit, amit felvehetnék. Nem voltam jártas egy ’bocsi, hogy leöntöttelek kávéval’ vacsorán egy igen vonzó férfival. Én nem vagyok modell, de minden bizonnyal nem nézek ki rosszul. Igen voltak barátaim és nem, nem voltam már szűz. Szóval legalább volt pár ötletem, hogy mit ne vegyek fel. Miután egy jó tíz percig keresgéltem a szekrényemben elhatároztam, hogy egy túlméretezett, bordó, kötött pulóvert veszek fel, sima fekete legginset és a fekete Doc Martensemet. Ez kényelmes volt és tökéletes egy szellős, őszi Chicagoi estére. Éppen elindultam elkészíteni a hajam és a sminkem, amikor a telefonom hangos harsonája zengte be a lakást.

Sziasztok!

Már régen el akartam kezdeni ezt a blogot fordítani, mivel egyszerűen imádom ha lehet ilyet mondani, az írónő nagyon boldog volt, mikor engedélyt kértem a fordításra, immáron már három nyelven olvasható a történet. Remélem ti is annyira fogjátok élvezni, mint én.
Elkezdtem tegnap este a következő részt is fordítani, szóval szerintem pár napon belül felteszem majd.

A kinézet saját gyártmány, ami látszik is rajta, de ennyi tellett tőlem, azért remélem nem lett olyan szörnyű.:)

Most pedig nem húzom tovább a szót mindenkinek kellemes olvasást, kommenteljetek, pipáljatok, iratkozzatok, szükségem van a támogatásotokra!
Köszönöm szépen a 3 rendszeres olvasót, pedig még semmi sem került fel ezelőtt, nagyon boldog vagyok!:)

Nadia